[ Pobierz całość w formacie PDF ]

majd egyet Linának is, és végül ekképp felszerelkezve maguk mögött hagyták a csónakot, és
felmásztak a sziklás lejt1n a folyosó felé.
19. fejezet
A világ világa
Miközben átpréselték testüket a sziklák közötti résen a folyosó bejárata el1tt, Doon
észrevette, amint a gyertyafény visszatükröz1dik egy fényes pontról a falon. Megállt, hogy
jobban szemügyre vegye. Amikor meglátta, mi az, odakiáltott Linának, aki néhány lépéssel
el1tte haladt.
 Van itt egy írás a falon!
Bekeretezett felirat volt, egy nyomtatott betQkkel teli papírlap, üveg mögött, amelyet a
k1falra er1sítettek. A nyirkosság beszivárgott az üveg alá, és penészes foltokat hagyott a
papíron. Gyertyáikat felemelve azonban el tudták olvasni, mi áll rajta:
ÜDVÖZÖLJÜK SZIKRAVÁROS MENEKÜLTJEIT!
MOST KÖVETKEZIK UTAZÁSUK VÉGS0 SZAKASZA.
KÉSZÜLJENEK FEL EGY TÖBB ÓRÁN ÁT TARTÓ
EMELKED0 ÚTRA!
TÖLTSÉK FEL PALACKJAIKAT IVÓVÍZZEL A FOLYÓBÓL!
SOK SZERENCSÉT KÍVÁNUNK VALAMENNYIÜKNEK!
AZ ÉPÍT0K
 Várnak minket!  kiáltott fel izgatottan Lina.
 Hát, ezt az üzenetet réges-régen írták  jegyezte meg Doon  Azok az emberek, akik
iderakták, mostanra már biztosan mind meghaltak.
 Ez igaz. De sok szerencsét kívántak nekünk. Ett1l úgy ér zeni magam, mintha még most
is vigyáznának ránk.
 Igen. És lehet, hogy az 1 ük-ük-ük-ükunokáik fognak ott üdvözölni minket.
Újult er1vel és lelkesedéssel vágtak neki az emelked1nek Gyertyáik lángja csupán halvány
fényt vetett köréjük, ám még így is meg tudták állapítani, hogy az el1ttük húzódó út
meglehet1sen széles. A mennyezet magasan a fejük felet tQnt el a sötétben. Mintha hatalmas
embertömeg számán tervezték volna ezt a folyosót. Helyenként lábaik alatt a földe
párhuzamos árkok barázdálták, mintha korábban valamiféle kerekes szekér járt volna arra. Jó
ideje gyalogoltak már, amikor ráébredtek, hogy végig cikcakk alakban meneteltek el1re. A út
egy ideig egy irányban haladt, majd élesen elfordult, és a ellenkez1 irányban folytatódott
tovább.
Menet közben egyre kevesebbet beszéltek, az út rendületlenül emelkedett el1ttük, és még
lélegezni is alig maradt erejük Csupán lépteik halk nesze törte meg a néma csendet. Lina és
Doon felváltva cipelte Poppyt a hátán. A kislány hamar megunta a gyaloglást, és sírva
követelte, hogy felemeljék. Kétszer tartottak pihen1t, letelepedtek, hátukat a folyosó falának
támasztották, és nagyokat kortyoltak Doon vizespalackjából.
 Szerinted hány órája gyaloglunk már?  kérdezte Lina.
 Fogalmam sincs  felelte Doon.  Talán kett1. De az is lehet, hogy három. Már biztosan
közel járunk a célhoz.
Csak másztak, egyre tovább és tovább. Els1 gyertyájuk régen elégett már, éppúgy, mint a
második. Végre-valahára, amikor már a harmadik gyertya is alig pislákolt, Lina felfigyelt rá,
hogy a leveg1 összetétele megváltozott. A hideg, éles sziklaszag helyét valamilyen lágyabb,
különös, finom illat váltotta fel. Amint egy sarkon befordultak, édes, lágy fuvallat söpört el
mellettük, és kioltotta gyertyájuk lángját.
 Keresek egy gyufát  szólalt meg Doon.
 Ne, várj csak! Odanézz!  mutatott el1re Lina.
 Többé már nem a teljes sötétség ölelte 1ket körül. Halovány fény derengett el1ttük a
távolban.
 A város fényei!  súgta Lina.
Lina letette a ficánkoló Poppyt a földre.
 Gyere gyorsan, Poppy!  kiáltotta boldogan, mire Poppy futásnak eredt, lábacskájával
szorosan Lina nyomában szaladt.
A leveg1t átható édes, különös illat egyre er1sebb lett. A folyosó néhány méterrel arrébb
véget is ért, és egy óriási, üres kapubejáró tátongott el1ttük. Lina és Doon szótlanul
megfogták egymás kezét, Poppy Lináét. Amikor megálltak a kapualjban és kinéztek,
semmiféle új várost nem láttak, hanem végtelenül különös látvány tárult a szemük elé: egy
hatalmas, véget nem ér1 táj, amely legszebb álmaikat is túlszárnyalta, telve édes illatú
leveg1vel, s a roppant fekete égr1l egy ezüst fényben tündökl1 korong ragyogott le rájuk.
Lábaik el1tt a talaj hosszú, lankás lejt1ben folytatódott tovább. Nem puszta k1b1l volt
csupán, mint Szikravárosban. Valamilyen puha dolog borította, mint az ezüstös hajszál, amely
térdeiket verdeste. A lejt1 alján kerekded alakok rendezetlen tömege sötétlett, mögöttük pedig
újabb emelked1 magasodott. A messzi távolban, ameddig a szemük ellátott, a föld hömpölyg1 [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]

  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • sulimczyk.pev.pl