[ Pobierz całość w formacie PDF ]
A jogtanácsos az íróasztalhoz lépett.
Hol a kulcs?
Von Seebach asszony felemelkedett. Közölte, hogy Franz közremqködésével a
kulcscsomót borítékba tették, majd lepecsételték, és az íróasztalban helyezték el. Mindez
rögtön azután történt, hogy az inas hívására a szobába lépett, amelyben szeretett bátyját holtan
találta, fqzte hozzá.
A jogtanácsos elQvette a lepecsételt borítékot az íróasztal jelzett fiókjából, megnézte a
pecsétet, miután meggyQzQdött róla, hogy sértetlen, feltörte, és kiemelte a kulcscsomót. Addig
próbálgatta a kulcsokat a zárba, amíg az egyik végre beleillett, s a titkos fiók kinyílt.
A helyiségben néma csend volt. Gunnar komolyan, de higgadtan szemlélte az
eseményeket. Von Seebach asszony és gyermekei sápadtan figyeltek. Minden akaraterejükre
szükségük volt, hogy megQrizzék a nyugalmukat. Anita oldalt ült, ahonnan mindenkit jól
láthatott. Valójában nem kellett volna itt lennie, mégis eljött, mivel bizonyos értelemben Q is a
családhoz tartozott.
A közvetlen hozzátartozók mögött ültek a személyzet az eseményre hivatalos tagjai.
Gunnar a rokonságtól távolabb, Anitával szemben foglalt helyet. A lánynak egyre csak
mostohaanyja és Kürt akaratlanul kihallgatott szavai jártak a fejében. Tudniuk kell, hogy
Gunnar az általános örökös, ennek ellenére nyugodtnak és bizakodónak látszanak. A fiatal
lány szüntelenül Qket figyelte, ahogy Gunnar is.
A jogtanácsos lehajolt, hogy elQvegye a sárga borítékot. Végigtapogatta a rekesz falát,
de nem találta a szóban forgó iratot. Semmit sem talált benne.
Megütközve fordult az egybegyqltek felé. Anita észrevette, hogy Franz hirtelen kihúzta
magát a széken, és döbbenten, tágra nyílt szemmel mered a jogászra. Arca meg-megrándult az
izgalomtól.
A jogtanácsos erre Lundströmhöz fordult.
Igazgató úr, itt nincs semmiféle boríték. Csupán egy kis dobozra bukkantam, amely
minden bizonnyal ékszereket tartalmaz.
Gunnar nyugodtan ült a helyén.
Kérem, nyissa ki a dobozt. Ha jól tudom, a régi családi ékszereket Qrzi. Halierstedt úr
valószínqleg a végrendeletét is abban helyezte el.
A helyiség egyszerre megtelt feszültséggel. Valamennyi jelenlévQ izgatottan figyelt.
Franz félig felemelkedett a helyérQl, úgy leste von Seebach asszony arcát.
A jogász közben megkereste a dobozba illQ kicsiny kulcsot, és kinyitotta. Valóban
ékszerek voltak benne. Nem igazán értékes darabok, inkább csak becses, régi emlékek. A
dobozból egy cédula is elQkerült.
A családi ékszer halálom után húgomat, Renate von See-bachot vagy az örököseit
illeti állt rajta.
A boríték azonban itt sem volt. A jogász ezt közölte a jelenlévQkkel, és körbemutatta a
dobozt. Végül átadta von Seebach asszonynak, aki látszólag nyugodtan bólintott.
Igen, ezek azok az ékszerek, amelyeket mindig családunk legidQsebb tagja birtokolt
szólt.
A jogtanácsos kérdQn nézett Gunnarra.
Hol a végrendelet? Biztos abban, hogy létezik? Az ifjú Lundström odalépett hozzá.
Saját szememmel láttam. Stockholmba utazásom elQtt Halierstedt úr ugyanis
megmutatta. Egy keskeny, hosszúkás borítékban volt, amelyen az állt: Halálom után az
igazgatóm által felbontandó . Ezután állította ki nekem Hallerstedt úr a meghatalmazást,
amelyet ön épp az imént olvasott fel. A szöveg utal arra, hogy a végrendeletben
meghatározott összegeket azonnal ki kell fizetnem a kedvezményezetteknek, míg a többi pénz
kifizetését, kivéve az üzemben és a háztartásban felmerülQ költségeket, egy évre zárolni kell.
Gunnar határozott hangon beszélt. Látszott rajta, hogy biztos a végrendelet létezésében.
Von Seebach asszony méltóságteljesen felemelkedett.
Amennyiben a bátyám ezt mondta magának, amiben egyébként egy percig sem
kételkedem, már csak azért sem, mert a végrehajtásra vonatkozóan meghatalmazást adott,
akkor minden valószínqség szerint a távollétében megváltoztatta a szándékát, Lundström úr.
Röviddel a halála elQtt beszéltem vele, és akkor, csodálatra méltó nyugalommal szóba hozta
az ügyet. Végrendeletet készítettem, de kétségeim támadtak, hogy helyesen döntöttem-e.
Végül arra jutottam, jobb lesz, ha másikat írok. De talán nincs is rá szükség, hisz te és a
gyerekeid vagytok egyedüli örököseim mondta. Én azonnal másra tereltem a szót, mert
fájdalmasan érintett ez a téma.
Az asszony szeméhez szorította a zsebkendQjét, és a bánattól látszólag megtörten
lerogyott a székére.
[ Pobierz całość w formacie PDF ]